Szamárság

Pilinszky János:
KZ-oratórium (részlet)

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

Egyáltalán nem.

A régi időkben a szamár sok jó tulajdonság jelképe volt. Az iszlám világban a szamarat a bátorságáért becsülték, Mervan kalifának a "szamár" nevet adományozták rettenthetetlenségéért. Az ókorban Homérosz Ajaxot szamárhoz hasonlította, a középkorban Daniel Heinsius könyvet írt Laus Asini (A szamár dicsérete) címmel.

Kazinczy Ferenc számol be a pannonhalmi szamár esetéről, a történet szintén a szamár eszességét példázza:
Akkoriban a vizet az apátságba vízhordó szamarak szállították. Mindegyik szamár két puttonyt vitt, ezeket lent a falusi kútnál töltötték meg. Amelyik szamár puttonya megtelt, azt a hajtók átterelték a teliputtonyosok csoportjába.
Az okos szamár ezt megfigyelte és még mielőtt rákerült volna a sor, üres puttonyával suttyomban átballagott a teliputtonyosok közé. Odafönt meg, még mielőtt kiderült volna a turpisság átosont a már kiürített puttonyosok csoportjába.

Azt hiszem éppen a szamár önállósága nem tetszhetett az embereknek, ezért az ostobaság jelképévé tették.